Lao Ce kínai filozófus az alábbiakban hívta fel a figyelmet az itellektuális tudás korlátaira: "A tanultak nem bölcsek, a bölcsek nem tanultak." Az alábbi történet is erről a témáról szól, kicsit bővebben.
A tudományos konferenciára utazó híres tudós a naplemente fényében megérkezi a Gangesz partjára, ott, ahol a folyó már nagyon széles. Révészt fogad, aki majd átviszi a túlsó partra. Rövidesen már a csónakban ül, a révész pedig evez.
A régi korokban máshogyan örökítették át a túléléshez, a kultúra fennmaradásához fontos tudást a fiataloknak, mint manapság.
Az ősi tanításokat a régiek szájról szájra adták tovább. Meséket, történeteket mondtak, amit élvezettel lehetett hallgatni és könnyen meg tudtak jegyezni. Minden történethez tartozott egy tanulság is, amit szintén elmondtak. Azután verses formába szőtték a mondandót, így születtek az epikus költészet remekei, például a Bhagavad Gíta, ami hiteles forrásként őrzi számunkra a jógatudást. Költő szépségű, rövidebb versek is születtek, amelyek megörökítik a jógik meditációban szerzett tapasztalatait, érzéseit, vagy a mesterek bölcsességét. Ezeknek a verseknek a közös éneklése a zeneiség miatt különösen kedvező hatású. Az alábbiakban egy történet következik.
Milyen a sikeres és boldog ember? A lélektan és az eredeti jógatanítás hasonló válaszokat ad erre a kérdésre. Az érett személyiség a világot olyannak látja amilyen az valójában. Nyitott az újra, könnyen épít be új ismereteket és azokat alkotó módon használja. Spirituálisan fejlett, azaz önmagát egy egység részeként fogja fel, ilyen világnézetet követ, hitet fogad el. Alapvetően szeretettel és elfogadással fordul embertársai felé, felismeri és tiszteletben tartja a személyiséghatárokat, tud bennsőségesen szeretni és érzelmekkel telített kapcsolatokat létrehozni.
Élt egyszer egy herceg, és a herceg udvarától nem messze egy híres jógi, szvámí lakott. Egy napon a herceg elhatározta, hogy meglátogatja és tanul majd tőle. Felpattant a lovára és arra felé vágtázott, bár pontosan nem tudta hogy néz ki, akit keres és hol is lakik. Egyszer csak az út mentén megpillantott egy embert, ágyékkötőben, egy pokróccal a hátán, amint éppen az utat tisztította a tövises bokroktól. Hallod-e, nem tudod merre találom a szvámit? - kérdezte tőle a herceg. Az ember azonban nem felelet. A herceg még egyszer megkérdezte, mire a válsz: Tudom is én, erre vagy arra. Na, te is bolond vagy! - morogta a herceg és egy haragjában kicsit odacsapott a lovaglópálcájával amint továbbindult.