A régi korokban máshogyan örökítették át a túléléshez, a kultúra fennmaradásához fontos tudást a fiataloknak, mint manapság.

Az ősi tanításokat a régiek szájról szájra adták tovább. Meséket, történeteket mondtak, amit élvezettel lehetett hallgatni és könnyen meg tudtak jegyezni. Minden történethez tartozott egy tanulság is, amit szintén elmondtak. Azután verses formába szőtték a mondandót, így születtek az epikus költészet remekei, például a Bhagavad Gíta, ami hiteles forrásként őrzi számunkra a jógatudást. Költő szépségű, rövidebb versek is születtek, amelyek megörökítik a jógik meditációban szerzett tapasztalatait, érzéseit, vagy a mesterek bölcsességét. Ezeknek a verseknek a közös éneklése a zeneiség miatt különösen kedvező hatású. Az alábbiakban egy történet következik.

A barátságról

A róka meg a teve barátok voltak. Egyszer elindultak a szomszédos kukoricaföldre lakmározni. A róka a teve hátán könnyen jutott át az akadályokon. Hamar teletömte a hasát kukoricával és jóllakottságában vonítani kezdett. Csendesebben! - szólt rá a teve, aki éppen csak megkezdte megtömni a hasát. A róka azonban nem hallgatott rá. Te nem értheted ezt az érzést! – mondta barátjának és folytatta az üvöltést. Jött is a gazda egy hosszú bambuszbottal. A róka elinalt a kukoricásban, a teve azonban kapott a verésből és még éhes is maradt. Ugyanez történt a következő napon, de akkor már két gazda verte az előző napi kalandtól kissé nehézkesen mozgó tevét. A harmadik napon egy folyón keresztül kellett megközelíteni a kukoricaföldet. A róka a teve hátán kelt át. Elkezdtek enni. A róka kisebb gyomra ismét hamar megtelt. Ekkor az állat szokásához híven vonítani kezdett. Te nem értheted ezt! Olyan különös érzés! – intette a tevét, amikor az aggódni kezdett. Jött is a gazda, a teve megint éhesen menekült. A folyóhoz érve a róka felpattant a teve hátára, az belegázolt a vízbe és úszni kezdett.  A folyó közepén azonban eszébe jutott valami és így szólt. Most már értem, miért vonítasz, ha jóllaktál. Én is érzek valamit, mégpedig azt, hogy szeretnék lemerülni a folyó aljára. Te, az érzések nagy barátja bizonyára megérted. Azzal le is merült. A róka nyüszítve küzdött a sebes sodrású folyóval, végül kicsit lentebb, barátja nyakába kapaszkodva evickélt ki, kimerülten, csapzottan.

Ettől kezdve azonban mindig megvárta, amíg a teve is jóllakik.

(Forrás: Vishwaguruji 2008-ban Srilkyben elhangzott előadása melyet a vasárnapi  szatszangon néztünk meg)